A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy megkezdte egy 11 740 négyzetméteres build-to-suit (BTS) épület kivitelezését a Prologis Park Stryków területén a Geis PL német logisztikai vállalatnak. A projekt előreláthatólag 2016. negyedik negyedévében zárul.

Az új, keresztdokkolásra alkalmas épület mindkét oldalán nagyszámú dokkolókapu biztosítja majd az optimális működési feltételeket. A Geis kérésére mind a beálló, mind az árufelvevő részen bőséges hely áll majd rendelkezésre, miközben az iroda egy mobil blokkban kap helyet, így bármikor mozgatható az aktuális igényeknek megfelelően.

„Megbízható, biztos partnerre volt szükségünk. Azért választottunk a Prologist, mert a Prologis Park Ostrava területén található logisztikai központunk kapcsán már régóta működünk együtt Csehországban” – mondta Michal Martinovic, a Geis Group kelet-közép-európai ügyvezetője. „Az A1 és A2 autópályák mellett fekvő Prologis Park Stryków kiváló elhelyezkedése mellett figyelembe vettük azt is, hogy a terület a Prologis tulajdonában volt, így a fejlesztést azonnal el tudtuk indítani.”

„BTS beruházások esetében a legfontosabb, hogy megismerjük az ügyfelünk igényeit. A projektért felelős elkötelezett csapat alaposan megvizsgálta a Geis működési gyakorlatát, és ennek ismeretében tett javaslatot a legoptimálisabb szerkezeti felépítésre” – árulta el Ewa Zawadzka, a Prologis lengyelországi fejlesztéseiért felelős vezetője.

A Prologis Park Stryków a Gdańsot és Bécset összekötő A1/E75, illetve a Berlinből Moszkvába vezető A2/E30 autópályák közös szakaszától egy kilométeren belül fekszik. Ez az úthálózat az egész országot elérhetővé teszi Łódź városából. A park a fejlesztések után 115 500 négyzetméternyi modern logisztikai épületet fog kínálni.

A kelet-közép-európai régióban a Prologis négy országban aktív, teljes portfoliója eléri a 4.3 millió négyzetmétert, amivel a régió vezető ipari ingatlan szolgáltatójának számít (2016. június 30-i adatok alapján).

MÉDIAKAPCSOLATOK

Hajagos Rita
Managing partner, Red Lemon Media
+36 70 333 04 04
[email protected]

KEZDJÜK EL!

Minden kapcsolat egy beszélgetéssel kezdődik. Csapatunk azért van itt, hogy segítsen.