A Prologis ismertette az üzleti működésre vonatkozó legfrissebb információit

Április 6-án a Prologis webcast és konferenciahívás keretében osztotta meg a befektetőkkel a vállalatra vonatkozó legfrissebb üzleti információkat. A hívás során a felsővezetés tagjai megvitatták a vállalat álláspontját a logisztikai piac helyzetére vonatkozóan, és megosztották a hallgatósággal a koronavírus-járvány sújtotta közösségek és ügyfelek megsegítését célzó vállalati törekvéseket.

„E gyorsan változó környezetben szerettük volna megosztani részvényeseinkkel a valós idejű globális adatokból rendelkezésünkre álló ismereteket, és megvitatni a logisztikai ingatlanszegmens jelenlegi helyzetére vonatkozó, vállalati szintű vélekedéseinket” – mondta Hamid Moghadam, a Prologis elnök-vezérigazgatója. „Nem vitás, hogy kihívásokkal teli időket élünk. Ugyanakkor vállalatunk, portfóliónk, mérlegünk és csapatunk felkészült arra, hogy megbirkózzon a helyzettel.”

A munkatársakról és az ügyfelekről való gondoskodás

Gene Reilly befektetési igazgató a helyzetet ismertetve úgy fogalmazott, hogy a „Prologis munkatársai otthonról dolgoznak, azonban az üzemeltetés és ügyfelek csapatai folytatják az ingatlanok külső ellenőrzését a protokollok alapján, hogy az épületek és a Prologis ügyfelei tekintetében egyaránt biztonságos működést tegyenek lehetővé.”

Ezt követően ismertette, hogy az üzletmenet folytonosságát és a megfelelő kommunikációt biztosító tervek a szervezet egészében érvényben vannak, lehetővé téve az összes vállalati funkció zökkenőmentes működését. „Az elmúlt években jelentős forrásokat fektettünk a technológiai és a támogató funkciók fejlesztésébe, így csapataink számára a munkavégzés és a kollégákkal való kommunikáció távolról is kivitelezhető” – mondta Gene.

A közösségek világszintű támogatása

Gene a vállalat közösségeinek világszintű támogatása érdekében tett törekvéseket is megosztotta a résztvevőkkel. „Aktív szerepet vállalunk azon közösségek helyzetének jobbá tételében, amelyekben működünk” – fogalmazott. „Ezekben a nehéz időkben tovább növeljük erőfeszítéseinket, hogy közvetlen készpénz-támogatások és ellátmányok formájában, valamint a Space for Good programunk keretében hely adományozásával, szerte a világon segítséget nyújtsunk.”

A Prologis eddig öt piacon, több mint 41 800 négyzetméternyi területet ajánlott fel jótékony célra, valamint további öt piacon, nyolc esetben indította el a folyamatot. Ezen felül a Prologis Foundation ötmillió dollár pénzbeli támogatást különített el a COVID-19 járvány okozta károk enyhítésével foglalkozó szervezetek számára, különös hangsúlyt fektetve a rászorulók étkeztetésére és a drasztikusan sújtott egészségügyi közösségek támogatására.

„Végezetül, vállalatunk is aláírta az ’Állítsd meg a terjedést’ (Stop the Spread) kampányt, amelynek támogatói határozott fellépést vállalnak a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, pénzügyi kötelezettségvállalással és kreatív megoldásokkal, így segítve a helyi közösségeket” – mondta Gene.

Az e-kereskedelem hajtja a bérbeadási tevékenységet

A vállalati működésről szólva Gene ismertette, hogy az aláírt bérleti szerződések esetében 16 százalékos emelkedést könyveltek el márciusban az előző év azonos időszakához képest, ezek kétharmadát a hónap második felében kötötték. „A bérbeadási tevékenységek motorja az e-kereskedelem volt, közel 40 százalékos részesedéssel” – mondta. „Nem meglepő módon elenyésző aktivitás vagy leállás jellemezte azon ügyfeleket, akik a vendéglátóipar, kiskereskedelem és rendezvényszervezési ágazat beszállítói.

Ügyfeleink ellenálló működése

A hívás kérdéseket és válaszokat érintő részénél Chris Caton, globális stratégiáért és analitikáért felelős igazgató a jelenlegi piaci helyzetre vonatkozó elemzését ismertette. „Ügyfeleink többségének szektorát az ellenálló működés vagy növekedés jellemzi a koronavírus-járvány idején” – fogalmazott. „A recesszió következményeként a kereslet mérséklődik iparágunkban, ám ez egy körülbelül hat hónapig tartó, átmeneti állapot lesz.”

A gazdasági aktivitás összetettsége miatt Chris a trendnövekedés ugrásszerű változására számít. „Várakozásaink szerint az ügyfelek az ellátási láncukat tekintve a hatékonyság helyett az ellenálló működésre rendezkednek be – a készletek 5-10 százalékos növekedése pedig valódi keresletet eredményez a logisztikai ingatlanok iránt” – tette hozzá.

‘Fókuszban a munkatársaink, ügyfeleink, befektetőink és közösségeink’

Zárásként Gene elmondta, hogy a Prologis az eddigi legstabilabb piaci alapokkal lép az elkövetkező időszakba. 

„A valaha volt legmagasabb színvonalú portfólióval és a legjobb mérlegünkkel lépünk ebbe a periódusba" - fogalmazott. „A Prologis felkészült arra, hogy opportunista befektetéseket hajtson végre a jelenlegi környezetben, de türelemmel várunk, hiszen ebben a pillanatban továbbra is munkatársaink, ügyfeleink, befektetőink és közösségeink jelentik számunkra a prioritást.”

Gene a felsővezetői csapat többi tagjával egyetemben úgy véli, hogy azok az ismeretek, amelyekre a Prologis - világméretű tevékenységének nagyságrendje folytán - saját adatai elemzésével szert tesz, jelenleg a franchise legértékesebb elemeinek bizonyulhatnak.

Régebbi cikk
Paweł Sapek lett a Prologis közép-európai regionális vezetője
Újabb cikk
Logisztikai ingatlanok és a koronavírus: Az ügyfelek ellenálló képessége a szélsőségesen változó gazdasági környezetben

KEZDJÜK EL!

Minden kapcsolat egy beszélgetéssel kezdődik. Csapatunk azért van itt, hogy segítsen.